Okok, amiért idén is érdemes kriptográfiai eszközökbe befektetni

Nem titok, hogy az elmúlt év durva volt a kriptokereskedők számára. A Bitcoin és az Ethereum értéke egyaránt nagyjából 70%-ot, a Cardano és a Solana értéke pedig körülbelül 90%-ot esett vissza.

Bár megértjük egyesek elkeseredését és az emiatti óvatosságot, de mi mégis azt mondjuk, hogy 2023-ban is érdemes ragaszkodni ehhez a befektetési formához.

Az árak a mélyponton vannak

A csúcson a Bitcoin közel 70 000 dollárba, az Ethereum pedig közel 5 000 dollárba került tokenenként. Manapság viszont az előbbi értéke 29 000, míg az utóbbié 1 800 dollár körül mozog. Mondhatjuk tehát úgy is, hogy a kriptopiacon jelenleg végkiárusítás van, amelynek köszönhetően az ár töredékéért lehet minőségi befektetéseket felhalmozni.

A felfutás jövedelmező lehet

Ha a múltból indulunk ki, akkor bizakodóak lehetünk a kriptopiac helyreállását illetően, hiszen ez az iparág a múltban már jóval nagyobb kátyuból is kilábalt. Tehát, ha most fektetünk be, akkor a piac felvirágzásával komoly summában lehet részünk.

Vegyük példának azokat, akik 2018-ban annak ellenére is befektettek az Ethereumba, hogy az ára közel 95%-kal esett vissza év során! Ők azt követő három évben közel 4500%-os hozamot értek el.

Bár nem garantálható, hogy ugyanez történik most is, de, ha a kriptovaluták nem is érik el minden idők csúcsát, még egy viszonylag kis felfutás is jövedelmező lehet, ha a legalacsonyabb áron vásároltuk meg őket.

Megbánhatjuk, ha nem fektetünk be

Az alábbi lehetőségek közül melyiket bánnánk meg jobban? Ha most befektetünk, és egy kis pénzt veszítünk, vagy nem fektetünk be, de a kriptopiac mégis fellendülésnek indul, és ezáltal egy életre szóló lehetőséget hagyunk ki?

Egyértelműen az utóbbit. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a teljes vagyonunkat be kell fektetni. Fontos, hogy okosan vásároljunk, és csak annyi pénzt áldozzunk fel, amennyi még nem kockázatos.